Művek a témában vigyázzon a szemére, Tartalomjegyzék

Kripuska nevetett. S úgy kacagott, olyan jóízűen kacagott, mint egy gyermek, örömében, hogy ilyen leleményes számműveletet csinált. Képzelhetni, hogy bosszankodtak aztán a leányok és menyecskék, akik ködmönt jöttek vásárolni, mikor Kripuska szokott éneklő hangján kijelenté: — Voltak szebbnél-szebbek, de mind megvette, lelkem, a báró Balassa.

Nagy csapás az ilyen.

د. مايا صبحي .. الماسونية وتحضير العالم لانتظار الكوارث

Hiszen az igaz, hogy van más szűcs is, de mit ér, ha csak a Kripuska ködmöne az igazi ködmön. Finom virágait messziről föl lehet ösmerni, mintha nem is varrva volnának, de lehelve. Hiszen ködmönöket a kékkői szűcs, Petrás Sámuel is varr, de ég és föld a különbség formában, hímzésben. Azokat legföljebb a szegény zsellérlányok hordják, akik a hideg ellen védekeznek, s nem a művek a témában vigyázzon a szemére elé fegyverkeznek.

Kossuth Lajos

Szóval, a Kripuska-féle ködmön a módi, az a nyalka viselet. Más formája van abban a deréknak, s ingerlőbben ring a csípőkön.

Akik értik, azt mondják, hogy Kripuska nagy művész, s ha egyszer meghal, senki sem tud többé olyan ködmönöket csinálni. Meglássátok, hogy a halála után kétszeres áron fognak elkelni a viseltes ködmönei is, mint ritkaságok! De Balassa, úgy látszik nem osztotta ezt a fölfogást, mert amint estére hazahozták neki egy nagy szekéren a tömérdek női ködmönt, ezekkel a szavakkal ballagott át a kékkői szűcshöz, Petráshoz, aki éppen most jött meg, s bosszús képpel rakta ki a ládákból el nem kelt portékáját: — No, Petrás, vén kutya, úrrá tettelek, he!

Petrás egy csöppet se vágott nyájas arcot a nagyúr előtt. Petrás goromba ember volt hiszen ma is él, és még most is olyan, mint a pokrócráförmedt Balassára: — Szégyellheti magát a méltóságos úr, hogy a saját jobbágyát így leteszi egy idegen miatt.

Bizony nem tettem volna föl a méltóságos báróról.

„Vagy negyvenen jelentettek rólam”

Balassa mosolygott rejtélyesen, titokzatosan, amint mondani szokták, befelé. Hiszen rajtad akarok segíteni. Talán nekem akarja adni a méltóságos báró? Sokkal okosabbat, sokkal jobbat myopia, hyperopia és astigmatizmus én azokkal, ami segítségedre lészen.

Megállj csak, hogy fogsz te engem magasztalni! Az asszonyi állatok bolond állatok, s amelyik nem kapott Kripuskánál ködmönt, hát az mind rendelt nála, s inkább vár hetekig az övére, mintsem hogy nálam vegyen.

Ehol van ni, visszahoztam mind… S dühösen rúgta szét a ködmönöket, amelyeket az inas szép formás rakásra halmozott fel a falnál. Ne tüzelj fiam, Petrás, mert bizony megbánod keservesen — csillapította a báró, odanyújtván öblös tajtékpipáját a huszárjának, hogy töltse meg, aztán letelepedett a nagy bőr-karosszékbe, melyet a várból hozatott volt le magának, mert különös élvezetei közé tartozott itt üldögélni délutánonkint és disputálni a goromba Petrással, akit voltaképpen kedvelt.

Hát én megmutatom neked, Petrás, hogy a nagyúrnak még több esze van — de nem vigyorogj, mert pofon ütlek, Petrás. Azt mondom én neked, Petrás, hogy a te mesterséged pompásan fog menni ezentúl, és ezeket a ködmönöket drágábban kapkodják szét, mint a híres Kripuskáét.

A legyek köpjenek be engem, ha nem így lesz… Emellett azonban olyan együgyű arcot tudott vágni, mintha egy csöpp agyvelő se lenne a koponyájában s egyre pattogatott a kövér ujjaival. Hát jól van, pukkadj meg, művek a témában vigyázzon a szemére fogadást ajánlok arra, hogy igazam lesz.

Állod vagy nem állod? Kapsz tőlem tizenkét üsző tehenet, te választod ki a gulyámból, ha pedig kapósabbak lesznek, te vesztettél, és kapsz tőlem tizenkét botot, én választom, hogy ki veri rád.

Ravasz, ötletes ember volt a megboldogult báró. Az ördög se hitte volna róla.

A KRÚDY KÁLMÁN CSÍNYTEVÉSEI • 1899 (11. kötet)

Görbén vetett az esze, de oda, ahova akarta. A ködmönök dolga is egy nábob ostoba szeszélyének látszott, pedig egy körmönfont csintalanság volt. Hej, a ködmönök! Sokat emlegették azokat. Száz év múlva is hírük lesz még. Berakták őket a vár egy szobájába, mely a fürdőszoba és a báró hálószobája között van.

A báró elnevezte a szobát »Kozsuchariumnak« Kozsuch tótul ködmönt jelentés azután nemsokára elkezdte hasznát venni a Kozsuchariumnak. Délutáni sétáinál, a kertekben, amint gyomláltak, vagy a réten, ha gyűjtöttek, esetleg vasárnap a templomban kiszemelte magának a legszebb menyecskét vagy leányzót mert varietas delectats aztán egyszerűen odaüzent vagy az apának vagy a férjnek: — A Zsuzsika számára egy ködmönt tartogatok, hát jöjjön fel ma a várba választani.

Parancs volt az ilyen, ritkán szegültek ellene. Az egyenlőségi érzések színes pillangói még akkor gubóikban szunnyadtak.

Tényleg erkölcstelen brutalitás volt, de amaz idők szokásaiban szétoszlott a brutális íze. Tudta is azt az együgyű nép, hogy az úr joga is végződhetik valahol! Maga a műveletlen úr se tudta. A jus primae noctisról vidám nevetgéléssel beszélgettek a fiatal urak, az ezüst kupácskákat hajtogatva. Szóval, nem vették azt olyan nagy sérelemnek, amilyenné később nőtte ki magát a lovagregényekben. Sőt némi megtiszteltetés mutatkozott a dologban. Kényesebb esetekben Safranyikné, az özvegy kulcsárné, volt a közbenjáró.

Igazi Éva leánya volt ez a Safranyikné, akiben egy angyal lakott és vagy tizenhat ördög. A tizenhat ördög praktikájával, cselszövényeivel tudta megkeríteni urának, akit az akart, miután már őt nem akarta, pedig még helyes asszony volt szép vonásokkal és egyenes termettel, mint egy gránátos.

Azt beszélték Kékkőn, hogy Petrás érdeklődik iránta, és hogy az asszony is csak Petrás előtt mutatkozik a tizenhetedik lakójával. Hogy mi volt köztük, nem lehetett tudni, de annyi bizonyos, hogy Petrás mindig elpirult, ha az özvegyet szóba hozták előtte, és másrészt Safranyikné is gyanúba keverte magát, mert a nagy messzelátót, mely a várbástyán állt, s mellyel esténkint a csillagokat nézegette a báró, sokszor találta úgy, hogy a cső Petrás udvarába volt beigazítva. Hát kilesték, hogy a kulcsárné szokott vele mulatni, ha a méltóságos úr nincs otthon.

Ebből fűzte aztán szakadatlan tréfáit és incselkedéseit hol Safranyiknéval, hol Petrással. Megrothadsz, mint a tök, ha egyszer utolér a betegség.

Pedig utolér. Hogy nem érzed az asszony hiányát? Mert szamár vagy, Petrás. Vannak dolgok, amelyeknek hiányát másoknál mindenki látja, csak az illető nem. Viszont vannak dolgok, melyeknek hiányát az illető ember érzi csak, pedig nincs is meg az a hiány. Hány embert hallottál panaszkodni: »Oh jaj, nincs elég pénzem«, vagy »Oh jaj, nincs elegendő egészségem, nincs gyermekem, nincs elég művek a témában vigyázzon a szemére stb. Pedig mennyi egészséges ember van a világon s mennyi gyerek és mennyi széna!

De senkit sem hallottál még panaszkodni: »Oh jaj, nincs elegendő eszem«, pedig milyen kevés a valóban eszes ember. No, Petrás, hát neked sincs elegendő eszed, hogy el nem veszed azt a Safranyiknét.

Huh, micsoda fehér teste lehet annak.

számítógépes hatások a szemre és a látásra

Petrás felmordult vad keserűséggel: — Mintha nem tudná? Általában a báró igen kegyes volt azokkal a vászonnépekkel, akik egyszer az ő szobája küszöbét átlépték. Ez az út vezetett legbiztosabban a templomba noha a templom éppen ellenkező irányban volt, a vár baloldalán.

A báró férjeket keresett nekik és rendesen talált is. Mert a tótocskák okos emberek. Tudják ők, mitől nem döglik a légy. A kékkői vár urával hasznos az agy mely része felelős a látásért lábon lenni. És végre is miről van szó?

Egy gyöngyszem letörött a pártáról. Hát mi az? Így lőn tehát, hogy a kozsuchárium ajtai gyakran nyíltak meg, lassú, biztos csikorgással, amely alkalomkor a folyosókon járkáló lakájok rejtelmes szoknyasuhogást véltek hallani.

De jobb azt nem látni, nem hallani… Hisz az egész csak annyi, hogy holnap egy ködmönnel megint kevesebb lesz. Hej, csak nagy kujon volt az előbbeni báró! Tudta az, mi a jó. S ha talán még nem volt is megírva az ismeretes verssor: »Minden órádnak leszakítsd virágát«, ő már közel sántikált hozzá, csak egy kicsit helytelen szórendben: »Minden virágot szakíts le egy órára.

Amerre a szem lát, a kékkői bástyákról le Kürtös völgyén egészen a székvárosig, mely a Balassa nevet viseli prédikatumnak, fölfelé a Lopata-erdő gerincéig: mind Balassa-jobbágyság lakik a szétszórt csoportokban fehérlő házakban.

Ahol a pléhfedelű tornyok tündöklenek a lapályon, azok a palócfalvak, ott teremnek a karcsú, szikár barnák, amott a hegyoldalakban, a dombokon, a lenhajú, piros-pozsgás nyevesták menyecskék. Az ember úgy látja őket a messzelátón a mezőkön, pirosló kendőikben, mint valami pipacsokat a rozsok között. Hanem aztán közelről ki lehet választani a legszebbeket. Arra valók vasárnap a templomok. Mindegyikben Balassa a kegyúr. Illik neki oda benézni. S ha valami akad — …Hát az a valami hadd jöjjön magának választani egy ködmönt.

Így fogytak, egyre fogytak a ködmönök.

De a ködmönök becse is fogyott. Lassankint kiszivárgott mind szélesebb körbe a kékkői kozsucharium titka. A lakájok is fecsegtek, talán Safranyikné is kiszalasztott a száján valamit, sőt maguk az áldozatok sem hallgattak eléggé.

Minden napfényre került, s a Művek a témában vigyázzon a szemére ködmönöket a gúny nyilaival kezdték szurkálni. Aki maga vette is, röstellte többé fölvenni. Ha itt-ott mégis feltűnt egy-egy karcsú leány termetén ismeretes szegfűivel és pompás színű tulipánjaival, nevetgetve ujjal mutogattak az illetőre.

Még egy-egy jóakaratú idősebb ember szavakkal is fölvilágosítá: — Ejnye húgom, húgom, hát már te is megjártad a kékkői várat? A kis bamba leány elpirult és eltűnődött: mért mondták ezt neki? Hát olyan nagy bűn a kékkői várban lenni? Addig tudakolta, hogy végre megtudta.

Dehogy vette volna föl ezután a ködmönkét széles e világért. Nem viselték már azt, csak az istentől elrugaszkodott élemedettebb asszonyok, akik szerették, ha gyanúba keverik, hogy megtetszettek valakinek.

Így borult rá a Kripuska műremekeire az alkony.

Vörös és fekete látás

Úgy, hogy egy év múlva a Mihály-napi vásár után este betoppant a kékkői várúrhoz Petrás szűcs. Hát milyen volt a vásár? Myopia astigmatism kezelés, hogy mi vagy?

Hanem mármost gyere ki az udvarra! Balassa kihozatta a derest a fáskamrából.

• Engedély megszerzése során milyen elképzelésre van szüksége
• Töltse le a szemészet kérdéseiben és válaszaiban
• Curtis testvérének gyilkossági ügye: így buktak le Katzenbach gyilkosai — Akkora a disszonancia a műfaj édessége és a téma mögött, hogy azt éreztem, lehet itt keresni valamit.

Petrás engedelmeskedett szó nélkül. Kemény ember volt, tudta, hogy ami adósság, az adósság. A deresen fekvő ember vonaglott, a fogait vicsorgatta a szégyentől, hogy őt Safranyikné így lássa — éppen Safranyikné. De nini, itt jön már Safranyikné. Nagy lihegve jött rossz látás az, ami felmerül konyha felől, kipirulva, fehér kötényben, felgyűrt ingujjakkal.

Hm, elég szép karja van még! Petrás fölszisszent. Inkább veressen rám huszonnégyet a legmarkosabb hajdúval! Safranyikné majd sóbálvánnyá vált, mikor a deresen fekvő delikvensben felösmerte Petrást; szemei lassanként megteltek könnyekkel, s a puha szíve is kicsordult: »Nem tehetem méltóságos úr — inkább vágassa le a fejemet«, majd hirtelen elhatározással térdre vetette magát a főúr előtt: »Kegyelem, kegyelem!

Petrás fölpillantott lopva s látván a szivárgó könnyeket az özvegy fekete szemeiben, meglágyult, s gyöngéden, halkan kérdé: — Akarja? Safranyikné elpirult, a hogyan lehetne javítani a látásgátló gyakorlatokat biccentett, s elkezdett hangosan sírni.

Így hajtaték be Petrás György a házasság igájába, élemedett korában, egy rossz ötlettel. Ami egyébiránt nem igen okozott változást a dolog érdemére nézve. Mindössze annyiban, hogy az ütlegeket nem egyszerre, hanem részletekben kapta ki özvegy Safranyiknétól, helyesebben Petrásnétól.

A falusiak sokáig emlegették a szegény Kripuska pusztulását és a báró furfangos fogadását, s az olyan esetre, ha valaki ezentúl valamiben rövidet húzott, megszületett a gunyoros közmondás: »Úgy járt, mint Petrás szűcs, aki tizenkét üsző helyett egy tehenet kapott.

Akaratom ellen, mint az álom. Hiszen én a hajdani bárórul beszélek, akihez semmi közünk. Azért baj az ilyen írásbeli diskurzus, hogy senki közbe nem szólhat. Szalad az ember emlékezete barázdáról barázdára, mint az ördögmotolla. Egészen más a mostani Balassa; nem adja magát össze holmi szűcsökkel, s nem is csinál kedélyes tréfákat; finom nagy úr, illatos vizekkel locsolja magát, amellett szelíd, jó ember, mindenkit megbecsülő, nem tegezi az még a hét éves parasztgyereket se.

Nem sanyargatja a jobbágyait, nem hatalmaskodik velük; ha megharagszik a jobbágyra, azt mondja neki: »Ön helytelenül járt el velem szemben, Majmos Mihály, ez nem művek a témában vigyázzon a szemére öntül szép. Csak egyben ütött apjára, az asszonyok dolgában.

Nem tud velük jóllakni. Egy-egy asszonyi ábrázat húzza, mint a mágnes, mint az alvajárót a hold.